A hivatás egy ritka ajándék, amelyet Isten a szívekbe vet, kihívás arra, hogy kilépjünk önmagunkból, és elinduljunk a szeretet és szolgálat útjára. Minden hivatás az egyházban – legyen az világi, vagy a pappá szentelt szolgálat, esetleg a megszentelt élet – Isten reményének jele a világ és minden gyermekének javára.
Manapság sok fiatal elveszettnek érzi magát a jövővel szemben. Gyakran tapasztalják a munkalehetőségekkel kapcsolatos bizonytalanságot, és sokkal inkább küzdenek az identitás válságával, amely az értelmet és az értékeket érinti, és amelynek kezelését a digitális zűrzavar még inkább megnehezíti. Az igazságtalanság a gyengékkel és szegényekkel szemben, a önző gazdagság közömbössége és a háborús erőszak veszélyezteti a jó élet elképzeléseit, amelyeket a lelkükben őriznek. Az Úr, aki ismeri az ember szívét, azonban a bizonytalanságban nem hagy el minket – éppen ellenkezőleg, azt akarja, hogy mindannyiunkban tudatosuljon, hogy szeretve vagyunk, hívva vagyunk, és remény zarándokaként küldve vagyunk.
Ezért mi, az egyház felnőtt tagjai, különösen a pásztorok, arra vagyunk hívva, hogy befogadjuk, megkülönböztessük és kísérjük az új generáció hivatásainak útján. És ti, fiatalok, hívattattok arra, hogy legyetek a főszereplők, vagy inkább a Szentlélek munkatársai, aki felébreszti bennetek a vágyat, hogy az életet a szeretet ajándékává tegyétek.
A Szentatya üzenete a 62. Hivatásért való imádság világnapjához teljes szöveg IDE.
